2017. november 27., hétfő

Támogatós

Támogatós

Néha nézem a bolyhos felhőket,
Miben rejlik az élet,
Pedig néha azt hiszem,
A világ egy fabatkát sem érhet.
Néha villával eszem a levest,
Ha nincs nálam egy kanál,
S a benne úszkáló répát
Igazságtalanul éri halál.

Ha én tudnám, hol állok e világban,
Hinnék egy kakaós csigában,
És csak attól félnék,
Hogy a közepét meg kell ennem magában.
Néha kész vagyok hinni magamban,
S szándékosan letüsszent egy felhő,
Aztán csak nevet a markába,
Hogy nincs nálam esernyő.

S néha csak tovább-tovább kódorgok,
Beterítve nyállal, sárral,
Mert megdobált egy álmom is még,
Mert úgy hittem, tán elvállal.


S felém integet egy nyájas gödör,
Benne tágas, sötét mély,
S átölel falaival,
„Én megvédelek, sose félj!”