Támogatós
Néha
nézem a bolyhos felhőket,
Miben
rejlik az élet,
Pedig
néha azt hiszem,
A
világ egy fabatkát sem érhet.
Néha
villával eszem a levest,
Ha
nincs nálam egy kanál,
S
a benne úszkáló répát
Igazságtalanul
éri halál.
Ha
én tudnám, hol állok e világban,
Hinnék
egy kakaós csigában,
És
csak attól félnék,
Hogy
a közepét meg kell ennem magában.
Néha
kész vagyok hinni magamban,
S
szándékosan letüsszent egy felhő,
Aztán
csak nevet a markába,
Hogy
nincs nálam esernyő.
S
néha csak tovább-tovább kódorgok,
Beterítve
nyállal, sárral,
Mert
megdobált egy álmom is még,
Mert
úgy hittem, tán elvállal.
S
felém integet egy nyájas gödör,
Benne
tágas, sötét mély,
S
átölel falaival,
„Én megvédelek, sose félj!”
„Én megvédelek, sose félj!”